A szemműtétem óta mindent látok. Az utcatáblákat, az emberek arcát, a repkedő madarakat és rovarokat, a falevelek éles kontúrjait, a fűszálakat, mindent. Olyan dolgokat, amiket azelőtt nem láttam. Gyakran gondolok rá, milyen volt rosszul látni, noha is nem olyan volt rég. És oly sokszor kaptam olyan jellegű megjegyzéseket, hogy "láttalak ma az utcán" "integettem, de nem köszöntél vissza" "olyan kis bamba vagy" "jó vaksi vagy" "dudáltam ma", és ehhez hasonlók. És most, hogy élesen látok, jöttem rá, hogy ezeknek az embereknek természetes az, hogy látják a másik arcát az utcán, az üzletekben, az autóból, más járműveken. A gyengén látóknak viszont nem. És hiába hordtam szemüveget, nélküle nem láttam jól, és hozzászoktam, hogy emiatt ne is nézelődjek. A mellettem elhaladók arcát nem figyeltem, nem hogy a melletem elhajtó autó sofőrjéét! Örültem, ha láttam a sorszámot a postán, vagy a számot/feliratot a busz elején és nagyon nem érdekelt, hogy mikor kivel futok össze. Volt olyan is, hogy visszaintegettem valakinek, aki nagyon bámult, mert azt hittem ismerem. Aztán kiderült, hogy mégsem. :) És biztosan nem vagyok ezzel egyedül.

Szóval kedves élesen látók, gondoljatok ezekre, amikor egy ismerősötök nem integet nektek vissza, nem köszön az utcán, nem vesz észre titeket nyilvános helyen. Nem bukóságból teszi, csupán egy rossz berögzültség az oka, illetve korlátozottak a lehetőségei és számára nem természetesek azok a dolgok, amik számotokra igen. :)